A megnyitott új erő kellett ahhoz, hogy múltamnak egy nagyon régi sebe megnyílhasson, és feloldást nyerjen. Kisebb fiam az elutazásom éjszakájától kezdve minden éjszaka bepisilt. Hazajőve a férjemmel beszéltünk róla, de azt gondoltuk talán csak felkavarta a távollétem. Teltek a napok, de a helyzet nem javult. A hét közepe fele már jött egy emlékkép, hogy gyerekkoromban én is sokáig bepisiltem. Egyre inkább elkezdett dolgozni bennem a félelem.
Mit rontok el?
Mélytudat szintre mentem, sikerült felismernem, kisfiam a tükröt tartja, hogy megleljem végre, ami még bennem meg- és feloldatlan gyerekkoromból, a régi félelmekből.
Kikerekedett a történetem.:
Amikor kislány voltam és bepisiltem, féltem. A szeretet hiányától féltem.
Mélytudat szinten ráláttam, szüleim a saját készségük szintjén mindig a legtöbbet, legjobbat adták. De én a szeretetnek egy más minőségét vártam és vágytam volna tőlük. Az a minőségű szeretet, amit kaptam riasztó volt számomra, elvesztettem belső fényem, szerethetőségem hitét. A félelem, amit átéltem, külső testi tünetében így mutatkozott meg. Ezzel az élethelyzettel átéltem a megszégyenültséget, amit pedig jó mélyre ástam. De jött a fiam, Aki a legnagyobb mesterem, megmutatta, hogy a múltammal szembesülni kell, elfogadón megbocsájtani, mert csak így lehetek része a jelenemnek. Addig, amíg a múlt félelmei irányítják gondolataimat, cselekedeteimet, nem tudom gyermekemet elfogadón szeretni. Ugyanazt a mintát fogom követni, a zsaroló, birtokló szeretetemmel, mint amit átéltem szüleimmel.
Minden nap teszek magamért, magunkért, hogy szeretetem minősége a magam és családom életét örömmé tegye.
