Sztorik

sztorik

Az elmúlt évtizedben sok ezer embert ismertem meg. 
Megnyitottam ősvalójukat, hogy emlékezzenek arra, Akik ők valójában.
Lehetett hitük mákszemnyi, vagy éppen óriási, ahogyan változtak, környezetükre úgy hatottak.
Belső változásuk a rezonancia törvénye alapján alakította át a felszín, a fizikai sík eszköztárát és az őket körülvevő emberek tulajdonságát.
Mert az, ki öntudatra ébred és, szerethetőségének hitével éberen éli életét, félelmeitől váltja meg önmagát és környezetét.
Tiszteletem és köszönetem azoknak, Akik nem féltek szembesülni, s magukkal szembeülni, a megtett utat a külvilág előtt felvállalni úgy önmagukért, mint másokért, ezzel segítve a többieket önmaguk megismerésében.
Ha Te is e módszerrel élsz és lépsz, megköszönöm, ha megosztod velünk élményeid, sikereid, eredményeid.
 ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) 

H.R.
Amikor reggel felébredtem azt éreztem, egy új testben, egy új, megvilágosultabb emberke lettem.

Összeért bennem a veled töltött beavatások, és beszélgetések eszenciája, és sokkal szabadabb, félelemmentesebb lettem! Megértettem, hogy az utat mindenkinek egyedül kell járnia, és az útitársaknak csak annyi a szerepük, hogy élvezzék az utazást, nem pedig az, hogy megmondják, hova menjek, menjünk. Természetesen ez nem azt akarja jelenteni, hogy csakis egyedül kell, vagy lehet, hanem csak annak a felismerését, hogy egymagunk teljesen egész vagyunk, hozzátehetetlenül tökéletesek, és egyek mindennel és mindenkivel. Tehát tökéletes egészek vagyunk! Amíg ezt nem éreztem, folyton kerestem a másik felem, és féltem, szenvedtem, megalkudtam magammal, másokkal.

Te hoztad meg nekem a teljesség megértését, és megélését, ahogy mindig is az első perctől amióta találkoztam veled a mostani életemben, éreztem! A szavaid, a mondataid, az életed, minden, mintha én mondtam volna. Pontosabban azt éreztem, hogy Te vagy, aki megfogalmazza a gondolataimat, érzéseimet. Egy szó, mint száz köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Azt tapasztaltam, a beavatások utáni reggelen ha kicsit tovább maradtam az ébredés után az ágyban, akkor intenzívebben jöttek a felismeréseim, megvilágosodásaim, mintha hirtelen felpattannék, és belevágnék az aktuális napba. Még egyszer köszönöm, hogy létezel, sok sok energiát kívánok, hogy beteljesíthesd amivel megbíztak az angyalok! A levelemet bárkinek felolvashatod ha akarod, engem megtisztelnél vele, mert tudom, érzem, hogy sokan gondolkodnak így!
Baba és Mama
A sok-sok éves tudatos önismereti munka valóban meghozta „gyümölcsét”.
Szeretném megosztani veletek, hogy a Teremtő Önismeret módszert, - amivel már eggyé váltam, - és más tanult módszereket hogyan használtam állapotosságom kilenc hónapja alatt, illetve a szülés alkalmával.

Bővebben...

D
Eléggé zaklatottan töltöttem tegnap az estét, ám miután megírtam a bejegyzésemet, rég tapasztalt, mélyről jövő nyugalmat éreztem. Szeretem ezt az érzést, ám ebben a rohanó világban mintha kötelező lenne idegesnek lenni. Sokan túlhúzzák magukat, apróságokon is zsörtölődnek és drámai módon élik meg mindennapjaikat. Pátoszos szavakat használnak, nagystílű mozdulatokkal magyaráznak, mindezt filmbeli grimaszokkal fűszerezve.
Pedig az Élet egyszerűségénél fogva szép. Nem mondom, időnként engem is elvakítanak a külsőségek, néha elfelejtek a felszín mögé nézni. De az Élet helyre ráz, vagy így, vagy úgy. Valamilyen jelet ad: "kislány, a rossz úton mész!" Ha már nagyon benne vagyok a darálóban, nem veszem észre a finom, apró jeleket, olyankor kicsit megrángat. Azt mondom, jól teszi, én pedig igyekszem figyelmes lenni, hogy magamtól rájöjjek.

Bővebben...

Anna
Életem egyik meghatározó emberét egy buli alkalmával ismertem meg. Nagyon nyomult, de már hajnalodott és igencsak mehetnékem volt, gondoltam, ha ittasan megtudja jegyezni a számomat, egy randit biztosan megér. Megjegyezte. Nemsokkal később kaptam sms-t, hogy úton van Németország felé. Most nem részletezem, de az eleje elég szokványosan alakult. Lassan azonban kiderült, hogy ez nem egy hagyományos „járás”.

Bővebben...

Emi
31 éves vagyok, három gyermekes édesanya.
Pár évvel ezelőtt egy rövid nyaralás végén pánik rohamom volt. Akkor még nem tudtam, hogy ez a neve, csak azt éreztem, hogy rosszul vagyok és menten infarktusom lesz. Ettől a naptól kezdve, nem mertem egyedül otthon maradni.
Minden pillanatban attól féltem, hogy meghalok, és a gyermekeim egyedül maradnak.

Bővebben...

B.Á.
Gergőt fitness-teremben ismertem meg. Nagyon tetszett nekem, úgy láttam, én is neki. Mindig kedves, vicces, közvetlen volt, sokat beszélgettünk, de nem kezdeményezett. Én ezt félénkségének tudtam be, gondoltam, biztos bátorításra van szüksége.

Bővebben...

É.
Párkapcsolat terén voltak mindig nehézségeim. Nem a "pasizás" volt problémás, hanem, amint azt hosszas kineziológiai és egyéb tréningen, önképzésen kiderült, a másik fél közelengedése.
Áttörhetetlen védőfalat alakítottam ki magam körül.

Bővebben...

H.V.
Olvastam a Harmoneten egy cikket,
melyben szerepelt a web-címed.
Így bukkantam az oldaladra
azon belül egy más világra.

Ezután jött könyved olvasása
- melynek különleges a hatása -
a dolgokat már másképp szemlélem,
mások problémáját jobban megértem.

Felébredt az utáni vágyam,
hogy magamat önvalómban lássam,
levetkőzhessem félelmeimet,
megismerjem szerepeimet.
Rájöjjek vállalt feladatomra,
más szögből tekintsek sorsomra.

Rímeid engem is megihlettek,
akaratlanul is kényszerítettek,
hogy versbe szedve kérjelek meg:
előadásodon részt vehessek.

Harmadmagammal érkeznék:
Andi, Judit s én (Viki) jönnénk.
Kérlek, írd meg, hogy lehet-e,
az adott keretbe beférünk-e?
Nyugodalmas jó éjszakát kívánok,
Reményekkel telve várom válaszod!

Galgóczi Zsuzsa
Számtalan élethelyzetet, történetet tudnék leírni, de akkor csak velem lenne az egész honlap megtelve.
Történetem röviden: hogyan is kezdődött Enikővel és módszerével el.

Bővebben...

Detti:
Meghívott vendégként késve estem be Enikőék karácsonyi találkozójára, hirtelen azt sem tudtam, miért vagyok ott. Cikáztak bennem a gondolatok, nem kéne itt lennem, hiszen szombat este van. Már megint „elszállok”, ahelyett, hogy barátnőkkel vihognék koktélokat iszogatva valamelyik trendi helyen. Átsuhant az agyamon, hogy otthagyom a társaságot és vissza nem nézve, elindulok élni.

Bővebben...

Éva
Pár évvel ezelőtt egy kedves ismerősöm Enikőt, mint „belső látót” ajánlotta nekem.
Őszintén szólva nem sok fogalmam volt róla, mit jelent ez. Egy dologban biztos voltam: mint vihar vert madár kerestem azt a hiteles szellemi vezetőt, aki segít visszatalálni újra önmagamhoz.

Bővebben...

Ü. B.
Különös, de nem véletlen találkozás ez.

Egy igen zaklatott időszakomban, amikor kerestem a kiutat, hogy belső feszültségemre enyhítést találjak, talált meg a könyv engem.
Egy üzletben bolyongva kerestem kedvenc könyvemet, de ahhoz, hogy le tudjam venni a polcról, a tetejéről kellett leemelni egy másikat.

Bővebben...

Kálmán
Nyugdíjas vagyok, feleségem még aktív dolgozó, sőt ő tartja el a fiunkat is családjával együtt.
Én ellátom mindazokat a feladatokat, és megteremtem azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy feleségemnek a vállalkozással kapcsolatos szakmai teendőkön kívül mással ne kelljen foglalkoznia.

Bővebben...

V.E.
Szeretném megosztani Veletek néhány felismerésemet.

Tegnap Apuval kellett töltenem néhány órát, ami nem túl jól sikerült, bár nem mutattam ki, de nagyon feszült voltam Vele.
Büdösnek éreztem, és nagyon gyermeknek. A másság elfogadásával van még mit dolgoznom! Nagyon idegesített az is, hogy tetű lassan tudtunk csak közlekedni, mert Apu a balesete óta nincs jó kondiban. Azzal éltem túl az egész történést, amit a NIÁN tanultam, hogy nézzem a testemet, amikor járok, és ez a tetű lassúság erre alkalmat adott, így ezzel el tudtam viselni ezt a tötyörgést. Igen a türelemmel is dolgoznom kell!

Bővebben...

János
Két éve járok Enikőhöz, és dolgozom magamon a Teremtő Önismeret módszerével. Előtte nem foglalkoztam más irányzatokkal, és nem jártam más mesterekhez. Pár ezoterikus könyvön kívül, nem igazán tudtam mi fán terem a spiritualitás.
A kezdeteknél még sok negatív tulajdonság uralt. Bár már a cigarettán, és a drogfüggőségemen túl voltam, az alkohol még ott volt az életemben. Érzelmeimet nagyon nehezen tudtam megmutatni, kényszeres megfelelésem volt az egész világ felé.

Bővebben...

A.J.
Bár gyerekkorom óta foglalkoztat, hogy miként legyek tökéletes párja társamnak, mégis mostanában sikerült csak, egy szép, harmonikus partner kapcsolatot kialakítanom. Hosszú évekig ugyanazon hibák kombinációját ismételgettem. Vállamat megrántottam és tovább libbentem egyik kapcsolat után a másikba. Csak az érdekelt, hogy mennyit adhatok magamból, mert szeretetem végtelen volt és kifogyhatatlan. Ma már a szeretet szó egészen mást jelent számomra, hogy bízzak magamban.

 

Bővebben...

Simonné Nagy Éva
médium
Hajnalban kaptam ezt az üzenetet és képet, azzal, hogy adjam át neked Enikő.

Egy nagyon szép kék tenger vízéből emelkedtél ki hófehér ruhában, egy legyező alakú kagyló héjában állva. Utána az alábbi üzenetet íratták le velem Neked: Egy igazgyöngyszem vagy a valóság tengerében. A Te segítségeddel mer a többi gyöngyszem kibújni a kagyló héjából, hogy veled összefonódva fényetekkel, szépségetekkel, önzetlen szeretetetekkel beragyogjátok a világot. Általad jön majd létre az Univerzum egyik legszebb igazgyöngysora, amelynek a medálionja Te vagy.

 

Cs. V.
Hosszú évek önismereti munkája kellett ahhoz, hogy hitem megerősítve, nagyot lépjek előre.
Régóta terveztem, hogy munkahelyemen munkanapjaim számát lecsökkentem, és a megnyert időt, választott hivatásomra, az asztrológiára szentelem, valamint önmagam fejlesztésére, és párkapcsolat építésre.

Bővebben...

Tina
Nőgyógyászati rák miatt operáción estem át, teljes kipakolással. Mivel még nem voltam 40 éves sem, ez nagyon megrázott.
Jósorsom Enikőhöz kalauzolt. Az Ő segítségével megtanultam energiámat magasabb rezgésszintre emelni. A kemoterápia alatt a Teremtő önismeret módszert használtam, hogy az egészséges sejtjeimet megóvjam a káros anyagoktól. Testileg- lelkileg szabadítottam magam a negatív dologtól.

Bővebben...

Sophie Michelin
Drága Eni, rég nem találkoztunk, és szeretném veled megosztani, hogy mi is történt velem az elmúlt néhány hétben. Talán emlékszel, hogy említettem, becsatlakoztam egy társadalmi szervezet a Junior Chamber International Európai konferenciájának a szervezésébe, az egész étel-ital részért felelek, tehát minden fogadás, nyitó és a gála ünnepség kaja hozzám tartozott, meg sok minden, amit utána még rám raktak, mert rájöttek, hogy a legjobb vagyok, aki kezeli a problémát. Szóval múlt héten lezajlott a konferencia. 2500 fő. A szervezet valaha legnagyobb konferenciája, és talán a legszuperebb. Hihetetlen volt. Napi 20-22 órákat dolgoztunk mindannyian.

Bővebben...

E.
Évek óta karácsony előtt összehúzódik a gyomrom, amikor arra gondolok, hogy el fog jönni a december 24-e. Már sok oldalról megvizsgáltam, hogy miért van ez nálam, de mindig jött a gyomorgörcs és átkapcsoltam túlélő üzemmódba.
Eddig sosem tettem fel azt a kérdést, hogy én minek is örülnék? Minden évben végig csináltam a jól megszokott programot.

Bővebben...

G.Gy.
Ahogy eljöttem, már akkor éreztem. Éreztem, hogy változás indult bennem. Bizsergető energiabombát, hatalmas érzés halmazt, fénnyel teli, szikrázó reménysugarat és az élet minden pillanata iránti szerelemérzést kaptam útravalóul aznap. Leültem ebédelni, hatalmas nyugalmat éreztem, harmóniát minden sejtemben, a végtelen boldogságot minden rezdülésben. Aztán elkezdtem róla beszélni... beszélgettünk, beszélgettünk az életről, a felnőttéválásról, a gyereknevelésről, a kapcsolatokról, a családról, a világról, a spiritualitásról.

Bővebben...

Dóri:
Régóta járok már Enikőhöz és használom a Teremtő Önismeret módszert, mely segítségével megnyílt a spirituális csatornám. Akkor nagyon szerettem volna megtudni, hogy mi a feladatom, miért születtem le. Minden lehetséges fórumon feltettem a kérdést, de nem kaptam számomra megfelelő választ sehol. Ettől csak még jobban kerestem a feladatom.

Bővebben...

Dorina
Évek óta együtt, egy munkahelyen, de más-más munkakörben dolgoztam egy kolléganőmmel. Ő oktatóként, én tanácsadóként.
„Érdekes módon” hét év alatt Ő egyszer sem oktatott engem. Távolról úgy tűnt kölcsönös tisztelettel vagyunk egymás iránt, mindig szívélyesen köszöntünk és mosolyogtunk egymásra, de ezzel együtt szinte egyáltalán nem ismertük egymást, sosem „kereszteztük” egymás útját.

Bővebben...

V.O.
Én még az önismereti utam elején járok, így megoldott problémám egyenlőre kevés, de felismerésem annál több.
Vicces, de örömöt okoz, ha sikerül felfedeznem magamban egy-egy árnyék-ént, mert már tudom, hogy ezek a kulcsok Önmagamhoz.
A megoldott problémám azt hiszem nem egyedi: ANYÓS-MENY viszály.

Bővebben...

E.
A sztorihoz címnek talán ezt adnám:
Mi mindent lehet tanulni az autónk által „küldött”jelekből?

Bővebben...

Ibolya
Évek óta nagyon sok helyre jártam beteg gyermekem gyógyulását remélve, rengeteg pénzt költöttünk rá, de csak becsaptak.
A pénzünket sok apróságra is elszórtuk, sok mindent megvettünk, így nem csoda, hogy nehéz anyagi helyzetbe kerültünk.
A hitem alább hagyott Isten iránt, a nehéz anyagi helyzet miatt, de azért mégis mondtam gondolatban Istennek, hogy pénzre van szükségem.

Bővebben...

Antal
A hétvége közeledtével mindig egy rossz, nyomasztó, apatikus érzés uralkodott el rajtam. Más megváltásként várta a hétvégét, nekem valóságos kínszenvedés volt. Nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel, teljesen körbe zárt a rossz érzés. Ha belegondoltam, hogy két és fél napot kell eltöltenem magammal, a kedvesemmel, vagy a családommal, a hideg rázott ki. Annyira a részem volt ez a működés, hogy évtizedeket éltem úgy le, hogy fel sem tűnt mindez.

Bővebben...

Era
Enikőhöz két éve járok és azóta dolgozom magamon módszerével.
Minden lehetőséget megragadok, hogy tanulhassak abból az egyetemes tudásból, amit tanít, és mindent elkövetek, hogy minél többet magamba szívhassak belőle. Járok az előadásaira, csoportjaiba, és részt vettem a Maratoni I. II. III. beavatásokon. A Maratoni III. beavatásról egy hete jöttem haza. Hát ez fantasztikus volt, új világot nyitott nekem, és új embert mutatott Bennem. Nem csoda, hogy az ott kapott energia a felszínen a feladatot azonnal hozta.

Bővebben...

D
Eléggé zaklatottan töltöttem tegnap az estét, ám miután megírtam a bejegyzésemet, rég tapasztalt, mélyről jövő nyugalmat éreztem. Szeretem ezt az érzést, ám ebben a rohanó világban mintha kötelező lenne idegesnek lenni. Sokan túlhúzzák magukat, apróságokon is zsörtölődnek és drámai módon élik meg mindennapjaikat. Pátoszos szavakat használnak, nagystílű mozdulatokkal magyaráznak, mindezt filmbeli grimaszokkal fűszerezve.

Pedig az Élet egyszerűségénél fogva szép. Nem mondom, időnként engem is elvakítanak a külsőségek, néha elfelejtek a felszín mögé nézni. De az Élet helyre ráz, vagy így, vagy úgy. Valamilyen jelet ad: "kislány, a rossz úton mész!" Ha már nagyon benne vagyok a darálóban, nem veszem észre a finom, apró jeleket, olyankor kicsit megrángat. Azt mondom, jól teszi, én pedig igyekszem figyelmes lenni, hogy magamtól rájöjjek.

Bővebben...

T.E.
Amikor elváltam, bőszen vetettem bele magam az önismeretbe, mindenhová és mindenkihez jártam, annnyira izgatott az önmagammal való megismerkedés. Mindegyik (pszihológus, tisztánlátó, önismereti csoport) hozott valami újat, nagyon érdekes kaland volt. A legfőbb projektem az volt: Hogyan legyek NŐ!?
Hogy ennek nyitjára leljek, elkezdtem Enikő önismereti csoportjába járni.

Bővebben...

R.K.
Sokféle eszközt kipróbáltam már, ami segítségül hívható, ha egyszer az ember önismeretre adja a fejét.
Úgy 10 éve lassan, hogy hobby szinten vájkálok magamban, ismerkedem saját valómmal. Hát ez hol szép, hol keserves élményekkel gazdagított.

Bővebben...

K.K.
Tudod, nemrég halt meg Apukám rákban, teljesen legyengülve.

Borzasztó elnézni egy szerettünk teljes leépülését! Viszont nagy segítséget jelentett, amikor e módszert használtam. Ilyenkor láttam ahogy Apu egy fényes spirálban tart felfelé, angyalokkal körülvéve. Ez mindig elég erőt adotta továbbiakra. Amikor pedig Apu meghalt, láttam, ahogy Anyukámmal együtt (aki már sajnos szintén halott) egészségesen, boldogan sétálnak. Nagyon megnyugtató volt így gondolni rájuk! Segített elengednem Őt.
Sajnos Apu Élettársával utána megromlott a viszonyunk, elég csúnya dolgokat vágott a fejünkhöz hagyatéki ügyekben. Ez teljesen lelombozott, mert nem vártunk ilyen reakciót, mivel mi semmilyen követeléssel nem álltunk elő. Pár nap múlva a Teremtő önismeret módszerrel meditatív állapotban "ránéztem" a miértre. Ráláttam az én anyagiasságomra, amivel nehezen szembesültem, mert ebben a helyzetben egyáltalán nem éreztem hibásnak magam. De mint tudjuk, mindig sokkal magasabb szempontok vezérelnek minket. Ebben a szituációban kellett megtapasztalnom az anyagiasságom átkát. A szembesülés után magamnak megbocsátottam, el tudtam engedni az ehhez kapcsolódó fájdalmamat, így Apu Élettársát is szeretettel tudtam már nézni. Jó érzés volt. Persze időnként még sajog néha a szívem, de már felismerem árnyék-énem.
Köszönöm, hogy ezeket a módszereket megtanulhattam Tőled, tényleg sok hasznát vettem az utóbbi időkben!