Enikő = én-ki-ő
enikő = én ki ő
A szeretet okán
és a fény eszközeivel lelkemben,
mint annyian, jöttem e világra, hogy
ami egyedi kódomban írva vagyon,
megvalósuljon.
A harmóniát majd két évtizeden át tapasztaltam,
amihez jó szülőket, szép hátteret, egészséget kértem és kaptam.
Megnyílni vágyó spirituális képességeimet fiatalon lezártam,
s a pokol bugyrait felszántva életem delén jutottam el oda,
hogy ittlétem eddigi vonulata csupán az egó tapasztalata.
Felismertem a lényeget:
amíg Önmagamra nem lelek,
tovább életemben nem léphetek.
Hiába kerestem, hogy kérdéseimre
válaszokkal valaki feleljen.
Ki vagyok?
Miért születtem?
Miért történt mindez velem?
Nem lehet, hogy "csak ennyi" az életem!?
Több évig tartó tudatos kutatás eredménye,
hogy spirituális csatornám megnyílt 1997-ben.
Végre önmagamban válaszaimat megleltem,
amik itt voltak bennem, csak nem hittem,
hogy nem máshoz kell értük mennem.
Ezzel megváltozott az egész életem,
a szándék, a cél, az értékrendem.
Először médiumként közvetítettem.
De kódomban egy új módszer rejtezett,
ezért gyors talpalva jártam fejlődésemet,
mert már várták tőlem az emberek.
Ahhoz, hogy az új módszer működhessen,
magamat kellett Magammal szembesítnem.
A felismerések után megválni:
az árnyék-én tulajdonságoktól,
az elvárás-megfelelés kényszerétől,
a régmúlt viselkedésmintáktól,
a rögzülésektől, szerepektől.
Napról-napra nyílt az ezotéria eszköztára,
ahogyan láttam önmagamban Önmagamra.
Az évekig tartó munka eredménye,
hogy a régi energia átalakult hitre.
E hitnek ereje azóta is hat mindenkire,
aki jobb sorsot szeretne,
fejlődni, felnőtté válni,
választ kapni a miértre,
félelmeitől megváltódni,
vagy rálelni önmagában a Fényre.
Fejlődésemmel 2000-re érkeztem el,
hogy megnyithattam 12 segítővel
a Föld magjában a félelmet megváltó energiát,
a magentát,
hogy mindenki hozzájuthasson,
félelmeitől megválhasson.
E női minőségű erő rezgésszintet emelő.
Azoknak, akik "agyalnak"
az energia törvények ok-okozatát úgy adom az elmén át,
hogy érthetővé váljon az ittlét lényege, tétje és lehetősége.
Mindezekről olvashatsz
"A teremtő önismeret"
című könyvemben,
(amit Palcsó Brigittával írtunk ketten).
A folyamatosan történő szellemi tanítás tudásomat állandóan csiszolja,
ezzel növekszik a módszer eszközeinek választéka,
hogy átadhassam a hozzám érkezők számára.
Lelkem végtelen örömének eszköztára
az önismeret módszerével így válik
hasznossá mások számára.
Lelkünk ereje a cselekvés maga,
az érzelem „anyaga”,
a létezés célja,
a tapasztalat alapja.
1953-ban születtem. Mielőtt hivatásomra leltem, több évtizeden keresztül éltem az életem a mókuskerék megszokott menetében. Szeretetben nevelkedtem, nagyon érzékeny voltam, mindenki fájdalmával együtt éreztem.
Tizenévesen többször kaptam jeleket és lehetőséget spirituális képességeim megnyitására, amiktől inkább féltem, mint értettem, hiszen nem voltam tudatában valós jelentésüknek.
Akkoriban nem volt jellemző ilyen témákkal foglalkozni, ismerőseink között sem volt senki, aki segítséget tudott volna adni. Szüleim nyitottak voltak a misztikumok világára, de ők sem tudtak velem mit kezdeni, féltettek és óvtak az ismeretlentől, ezért inkább bezártam az éppen megnyílni kívánó képességeimet.
Hosszú évek teltek el az értelmetlen játszmákkal, egó-harcokkal, mire feltettem a kérdéseket magamnak: Miért is élek? Mire születtem? Mi dolgom e világon? Mi az az erő, ami irányít? Az nem lehet, hogy csak ennyi lenne számomra az élet! Persze a válaszokat nem tudtam magamnak megadni, és a környezetemben sem adta meg senki.
Ahhoz, hogy elinduljak magamba befelé, megrázkódtatások sorozatán kellett átmennem, hogy ne legyen egyetlen működőképes életszál sem, ami kifele visz és távol tart valóságomtól.
Elindultam az önmegismerés befelé haladó rögös útján, hogy válaszokat leljek lelkemben a rengeteg miértre. Részben megkaptam, de az igazi válaszok még várattak magukra.
Több év pokol-járás után, csodával határos módon életben maradtam. Visszatértem az élet forgatagába, ahol nem sokáig időztem, mert 1997. áprilisában egy különleges élethelyzet hatására találkozhattam a Fénnyel.
Megnyílt a spirituális csatornám.
Megváltozott addigi életem iránya, értelme és minősége. S amit oly régóta vártam, kérdéseimre végre válaszokat kaptam. Hazataláltam! A Forrásból, ahonnan közvetítettem, a feltétel nélküli szeretetre épülő több ezer éves tanok alapjául szolgáló egyetemes igazság és törvény fogalmazódott meg.
Médiumi képességemmel hitem napról napra erősödött, az ezotéria minden eszközével nyíltam az emberekre, s mutattam a számukra éppen akkor és ott szükséges kulcsokat.
Az éjjel-nappal folyamatosan történő beavatások és tanítások próbára tették testemet, lelkemet és szellememet.
Ma úgy fogalmazom, hogy az első három évem olyan volt, mint egy kommandós kiképzés. Nem tudtam mire, és mikorra kell elkészülnöm, de éreztem, hogy ennek a gyorstalpaló fejlődésnek bizonyára nyomós oka van. A csodával volt határos, ahogy kaptam segítőket a munkámhoz, az életben maradáshoz, a fejlődésemhez.
Mint utóbb kiderült 2000 májusára volt az időpont jelölve, hogy 12 fő segítővel megnyissam a Föld középpontjában lévő, félelmet megváltó energiát, a magentát az emberiség számára. Attól fogva alakult ki egyedi módszerem: rezgésszint-emeléssel az ősvaló, a lélekmag megnyitása a magenta energia felhasználásával. E módszer segít az emberekben lévő félelem-blokkok kioldásához, a minőségi élet kialakításához, a Föld dimenzió-váltásához.
Sághy Enikő